Nonato Mendes, a brazil Instituto Chico Mendes szövetségi környezetvédelmi ügynök és a São Paulo-i Egyetem doktorandusza több mint 20 éve kutatja az elektromos angolnák rejtélyét. Most, egy évtizedes elemzés után úgy véli, hogy megfejtette az egyik legnagyobb titkukat: az ívási viselkedésüket és az azt kiváltó környezeti feltételeket.
A pufók, ragyás testükről, széles szájukról és gombszemükről azonnal felismerhető elektromos angolnák az Amazonas legfőbb vízi ragadozói.
„Az emberek még a jaguároknál is jobban félnek tőlük; a jaguárokat látod, de ezeket a halakat nem látod, amíg rá nem lépsz egyre a folyóban, és nem kapsz áramütést” – mondja Mendes. Az angolnák áramütése akár nyolcszor erősebb lehet, mint a rendőrségi sokkolóé.
Az évek folyamán Mendes új részleteket fedezett fel az állatok vadászati technikájáról és egyéb viselkedéséről. Szaporodásbiológiájuk azonban továbbra is megfoghatatlan maradt. Az elektromos angolnák népszerű halak az akváriumokban és állatkertekben, de fogságban való tenyésztésük szinte lehetetlennek bizonyult – ha sikerülne kideríteni, hogyan lehetne ezt megtenni, az csökkentené a vadon élő angolnák befogását.
A hagyományos elképzelés szerint az elektromos angolna a száraz évszak csúcspontján ívik, amikor a szaporodó párok a folyók apadásával kialakuló elszigetelt medencéket foglalják el. Ezt azonban egyetlen terepi vizsgálat sem erősítette meg, így a szaporodási időszak időzítése rejtély maradt. Mendes kíváncsiságtól vezérelve nekilátott, hogy megoldja a rejtélyt.
2005-ben Mendes a Curiau folyó árterén, szülőföldjén, Amapá államban telepedett le, hogy egy éven át tanulmányozza a Vari-féle elektromos angolnát (Electrophorus varii). Helyi halászokat toborzott segítségül.
A csapat rákászhálóval, dobóhálóval és kézi zsinórral felszerelkezve kéthavonta hajóval indult útnak, hogy elegendő példányt fogjon ki, és adatokat gyűjtsön a méretről, a súlyról, a gyomortartalomról és az ivarmirigyek fejlődéséről, ami jelzi, hogy az állatok készen állnak-e a szaporodásra.
Az elektromos angolnák azonban nem nézik jó szemmel, ha kifogják őket. A vastag gumikesztyűk némi védelmet nyújtottak az áramütés ellen, de egy-egy áramütés így is előfordult.
„Ez kínszenvedés – mondja Mendes. – Először minden izom összehúzódik a testedben, aztán erős fájdalmat érzel. Utána zsibbadás és kimerültség következik – úgy érzed, teljesen kimerültél.”
A terepmunka más veszélyekkel is járt: Szúnyograjok és piócák légiói lakmároztak a kutatók véréből, és gyakori volt a találkozás a rendkívül mérgező lándzsakígyóval. A csapat kitartott, és még mielőtt az utolsó angolnát is kifogták volna, Mendes észrevett egy mintát.
Ahogy az Amazonas esős évszaka beköszöntött, és az esőzések megduzzasztották a folyókat, a csapat olyan angolnákat kezdett fogni, amelyeknek ivarmirigyei szinte szétdurrantak a spermától vagy az ikrától. Az adatok későbbi elemzése egy lehetséges párzási kiváltó okot tárt fel – amely különösen megfelelő egy elektromos hal esetében.
„Feltételezésem szerint az eső és a légköri viszonyok, esetleg a villámlás okozta elektromos töltöttség lehet az, ami az elektromos angolnákat az ívás megkezdésére készteti” – mondja Mendes. De még ezekkel az adatokkal felfegyverkezve is több mint egy évtizednyi aprólékos elemzésre volt szükség, mire 2016-ban közzétette felfedezéseit.
Mendes kutatásai egy másik meglepetést is feltártak. A nőstény elektromos angolnák a nagyméretű társakat részesítik előnyben, minél nagyobb, annál jobb, valószínűleg a hímek szülői gondozásban betöltött túlsúlyos szerepe miatt. Minél nagyobb az angolna, annál erősebb az elektromos kisülése, ami a nagy hímek számára előnyt jelent a legjobb fészkelőhelyekért folytatott versenyben és azok, valamint a kicsinyeik védelmében.
„A hímek körülbelül négy hónapig őrzik az utódokat, egészen addig a pillanatig, amíg azok el nem mennek, ami elképesztő időbefektetés” – mondja Douglas Bastos, az Instituto Nacional de Pesquisas da Amazônia (INPA) kutatója, aki tanulmányozta ezt a viselkedést. „Ebben az időszakban nagyon odafigyelnek a kicsinyeikre, és hiperagresszívan védik őket.”
Azon túl, hogy a kutatás néhány tudományos rejtélyt is megoldhat, hamarosan maguk az angolnák számára is hasznot hozhat.
Jelenleg az állatok iránti teljes globális keresletet a perui Amazonasból származó vadon élő példányok begyűjtésével elégítik ki. Bár ez a kereskedelem továbbra is fenntartható, és az elektromos angolnák nem veszélyeztetettek, Mendes úgy véli, hogy eredményei egy napon megszüntethetik a vadonból való befogásuk szükségességét.
Mendes azt tervezi, hogy megpróbálja megismételni a vadonban történő ívást kiváltó környezeti feltételeket fogságban.
„Úgy vélem, hogy elérhetjük az első fogságban történő szaporodást – mondta –, de ez nem csak a tudományról szól. Ha ez azt jelenti, hogy a vadon élő angolnák a folyókban maradhatnak, ahová tartoznak, akkor nagyon boldog leszek.”
Írta a Magyar Hírlap
