Az iráni történelem egyik meghatározó korszakát jelentette Mohammed Reza Pahlavi uralkodása, aki 1941 és 1979 között állt az Iráni Birodalom élén. Az ő hosszú és összetett uralkodása során az ország jelentős politikai, gazdasági és társadalmi változásokon ment keresztül.
Uralkodása a második világháborút követő időszakban kezdődött, amikor az angol és szovjet erők megszállták Iránt, és a korábbi uralkodó, Reza sah, kénytelen volt lemondani trónjáról. Fiát, Mohammed Reza Pahlavit, az angol és szovjet hatalmak támogatásával ültették trónra, remélve, hogy ő képes lesz stabilizálni az országot. Reza sah uralkodásának kezdetén az ország instabilitással küzdött, a dinasztia alapítója határozottan lépett fel a hatalom konszolidációja érdekében. Modernizációs programjai közé tartozott az infrastruktúra fejlesztése, az oktatás és az egészségügyi rendszer reformja, valamint a hagyományos társadalmi struktúrák felülbírálása. Ezek a lépések ugyanakkor gyakran konfliktusokhoz vezettek a hagyományos vallási és társadalmi értékeket védő erőkkel.
Tovább erősítette az országban a centralizált hatalmat. Az uralkodó modernizációs intézkedései közé tartozott az ipar és az olajipar fejlesztése, ami az országot gazdasági szempontból erőssé tette, de egyúttal az egyenlőtlenségek növekedéséhez is vezetett. Az ország modernizációját és fejlesztését szem előtt tartva bevezette a „fehér forradalom” nevű programot, amely gazdasági, társadalmi és agrárreformokat foglalt magában. Az oktatás, az egészségügy és az infrastruktúra területén tett erőfeszítései jelentősen elősegítették az ország fejlődését.
Ugyanakkor Pahlavi politikája nem mindenki számára volt elfogadható. A gazdasági növekedés előnyeiből nem mindenki részesedett, aránytalan egyenlőtlenségekhez vezetett a gazdag elit és a lakosság többsége között. Az erőteljes modernizáció, a nyugati értékek felvétele és az erős, autoriter uralom kritikát váltott ki a hagyományos és vallási csoportok részéről. A sejket és az ellenzéki csoportokat elnyomták, ami feszültséget és elégedetlenséget eredményezett az országban.
A politikai életben megfigyelhető változások közé tartozott az is, hogy az uralkodó erőteljesen szekularizált politikai rendszert hozott létre. Az iszlám hagyományos erői és a klerikus elit gyengült, és a Pahlavi-dinasztia modern, nyugati típusú intézményeket hozott létre. Ennek következtében az iszlám intézmények, különösen a síita vallási vezetők ellenállási mozgalmat kezdtek szervezni. A SZÁVÁK (iráni titkos rendőrség) hírhedt volt az emberi jogok rendszeres megsértése, kínzások, gyilkosságok miatt, hozzájárulva a félelem és az elégedetlenség légköréhez.
A politikai változások nemcsak az ország belső ügyeit érintették, hanem az iráni monarchia és az Egyesült Államok közötti kapcsolatokat is. Az olajkészletek stratégiai jelentősége miatt az Egyesült Államok szorosan együttműködött az iráni kormánnyal, különféle katonai és gazdasági megállapodásokat kötve. Azonban ez a szoros kapcsolat nem sokáig volt fenntartható, és a társadalmi feszültségek tovább fokozódtak. A sahot idegen érdekek bábjának tekintették, és a nyugati támogatásra való támaszkodása, különösen a hidegháború idején, Irán szuverenitásának elárulásának vádjához vezetett.
A hetvenes évek közepén a szélsőséges ellenzék erősödött, a lakosság nagy része elutasította a monarchiát. Ruhollah Khomeini Ajatollah, a száműzött síita pap lett az ellenállás vezetője, különböző vallási csoportoktól kapott támogatást. Karizmatikus irányítása és az iszlám köztársaság megalapításának elképzelése a lakosság széles rétegeire volt hatással.
A forradalom előzményeinek egyik kiemelkedő eseménye volt az 1978-as Nyomorúság Éjszakája, amikor a rendőrség brutálisan lecsapott a síita iszlám pap, Khomeini támogatóira Teherán utcáin. Ez az esemény tovább fokozta a forradalmi szellemet, és a nép egyre határozottabban követelte a változást.
A forradalom következő szakaszában a széles körű tüntetések és az általános sztrájkok gyorsan veszélyessé váltak a Pahlavi-dinasztia fennmaradása szempontjából. A sah további reformokat akart bevezetni, de azok már nem voltak elegendők a nép elégedetlenségének lecsillapítására. Az országot egyre inkább kaotikus politikai állapotok jellemezték, az emberek egyértelmű változást akartak.
1979 január 16-án Mohammed Reza Pahlavi sah hivatalosan is elhagyta az országot, és ezzel véget ért az Iráni Birodalom. Az események után Khomeini kiáltványokban hirdette ki az Iszlám Köztársaságot, és az iráni politikai rendszer teljesen átalakult.
Pahlavi az Egyesült Államokba menekült, ott halt meg 1980-ban.
Az Iráni Forradalom nem csupán politikai változást hozott, hanem mélyrehatóan átalakította az ország társadalmi és kulturális arculatát is. A forradalom utáni Irán egy olyan állam lett, amely az iszlám értékeket helyezte előtérbe, és az ország irányításában a vallási vezetés meghatározó szerepet játszott. A 20. század egyik legmeghatározóbb eseményeként az Iráni Forradalom és a Pahlavi-dinasztia bukása örökre megváltoztatta Irán sorsát, és befolyásolta a régió geopolitikáját. Az események máig hatással vannak a közel-keleti politikára és az ország nemzetközi kapcsolataira.
Az iszlám köztársaság hatalomra kerülése után a vallási vezetés és az iráni társadalom közötti alapvető feszültségek, valamint a nemzetközi szankciók hatása alakították az ország jövőjét. Az irániak életében megjelentek olyan változások, mint az öltözködési előírások szigorítása és az iszlám értékek előtérbe helyezése. Az ország gazdaságát, amely korábban a kőolaj exportjára támaszkodott, megpróbálták átalakítani, diverzifikálni, de számos kihívással, többek között a bevezetett nemzetközi szankciókkal kellett szembenézniük, sok iráni polgár életét nehezítette meg.
A forradalom olyan mélyreható változásokat indított el Iránban, amelyek még napjainkban is éreztetik hatásukat. A modern Irán a múlt és a jelen, a hagyomány és a változás, valamint a keleti és nyugati befolyások között egyensúlyoz, és ez a komplex dinamika egyértelműen köszönhető azoknak az eseményeknek, amelyek Mohammed Reza Pahlavi sah száműzetésével vették kezdetüket.
Írta a Magyar Hírlap
