MH/MTI
2024. január 4. csütörtök. 14:02
Zadjeli Slachta Margit 1884. szeptember 18-án született Kassán, lengyel származású felvidéki nemesi családban. Lengyelül nemességet (szlachta) jelentő családneve németes írásmóddal Schlachtaként is előfordul, ő maga álnévként később az emigrációban a Nemes nevet használta. Tanítói, majd német–francia szakos tanári képesítésének megszerzése után az Orsolya-rend győri iskolájában, később a budapesti tanítónőképzőben tanított. Családja 1908-ban kivándorolt Amerikába, de ő nem tartott velük: belépett a Farkas Edit által alapított első magyar női szerzeteskongregációba, a Szociális Missziótársulatba, és elvégzett egy berlini „munkásnőtitkári” tanfolyamot. 1915-ben szociális iskolát nyitott, ettől az évtől szerkesztette A keresztény nő című katolikus egyesületi lapot, amely 1918-ban már Magyar nő címmel, A keresztény feminizmus lapja alcímmel jelent meg. Ugyanabban az évben tagja lett a Keresztényszocialista Néppártnak, október végén saját mozgalmat alapított Keresztény Női Tábor néven, s benyújtotta a missziótársulattal együtt kidolgozott, a női választójogra vonatkozó elképzeléseit.
Az 1920-as nemzetgyűlési választásokon a győztes Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja (KNEP) színeiben szerzett mandátumot, ezzel ő lett az első magyar parlamenti képviselőnő. A törvényhozásban két év alatt elmondott 28 beszéde sokszor kavart vihart a férfiak között. Tevékenysége nem volt ellentmondásoktól mentes, hiszen az árdrágítók ellen hozott bottörvény mellett érvelt, sőt e büntetésnem nőkre való kiterjesztését is sürgette, mondván: „nem létezhetik olyan gyenge ember, még egy haldokló sem, akinek a botbüntetés valamilyen alakban kiszolgáltatható ne volna”. Bár később elismerte tévedését, méltánytalanul ráragadt „a bottörvény anyja” bélyeg, amit 1947 után nagy előszeretettel emlegettek politikai ellenfelei.
Mandátuma lejártakor, 1922-ben rendfőnöke, Farkas Edit megtiltotta, hogy induljon a választásokon, majd társulatából is kizárta. Slachta 1923 májusában saját közösséget alapított, az öltözetük alapján szürke nővéreknek nevezett Szociális Testvérek Társaságának – kis megszakítással – 1963-ig főnöknője maradt.
Az 1930-as években a munkásnők megszervezésén fáradozott, 1933-ban megalakította a Szentlélek Szövetséget, 1937-ben Katolikus Női Szociális Képző elnevezéssel szociálismunkás-oktató intézetet nyitott. Fellépett az erősödő nemzetiszocializmus ellen, világnézeti kurzusokkal, a keresztény értékrend terjesztésével próbálta ellensúlyozni a hitleri propagandát. A második világháború idején kiállt a jogaitól megfosztott zsidóság mellett, a munkaszolgálatosok érdekében megfogalmazott petíciókkal bombázta a hatóságokat, tiltakozott az 1941-es körösmezei deportálás ellen is (a kitoloncoltak nagy része a kamenyec-podolszkiji mészárlás áldozata lett). 1943-ban a szlovákiai zsidók deportálásának megkezdésekor a Vatikánba utazott, hogy XII. Piusz pápát rábírja a cselekvésre. Magyarország 1944. márciusi német megszállása után több ezer embert bújtatott a rend házaiban, köztük Heltai Jenőt, Márkus Emíliát, Gyarmati Fannit (Radnóti feleségét) és Rusznyák Istvánt, az MTA későbbi elnökét.
1945-ben pártonkívüli jelöltként ismét nemzetgyűlési képviselőnek választották, a 409 fős parlament megalakulásakor másodmagával alkotta az ellenzéket. A királyság mint államforma megszüntetését csak népszavazás révén tartotta törvényesnek, ezért 1946. február 1-jén egyedül szavazott a köztársaság kikiáltása ellen. 1947-ben a kékcédulás választásokon a Keresztény Női Tábor programjával jutott be az Országgyűlésbe, ahol antikommunista nézeteivel ellehetetlenült. Felszólalásait sértő közbekiabálások kísérték, 1947-ben hatvan napra ki is zárták, akkoriban sokan mondták: sokak szerint „egyetlen férfi van a parlamentben, az is nő”.
Utolsó felszólalását 1948. június 16-án az egyházi iskolák államosítása ellen mondta el. A törvény elfogadása után a kormánypárti képviselők elénekelték a Himnuszt, de ő tiltakozásul ülve maradt, hivatkozva a Zsoltárok könyvére: „Elnyomóink dalt követeltek tőlünk, de mi azt tartottuk, száradjon el inkább a nyelvünk”. Emiatt mentelmi eljárás indult ellene, s – mivel súlyosabb büntetésre nem volt mód – egy évre kizárták az Országgyűlésből.
A rendíthetetlen Slachta még azután is kitartott, hogy 1948 végén a kommunisták letartóztatták, majd koncepciós perben életfogytiglani börtönre ítélték Mindszenty József bíborost, a magyar katolikus egyház fejét. A domonkos nővérek zárdájában rejtőzve adta be indulási kérelmét az 1949-es választásokon, és el is ment a május 15-i, már csak formális szavazásra. A fenyegető letartóztatás elől június 22-én éjszaka húgával egy szénásszekéren Ausztriába menekült. Az Egyesült Államokban telepedett le, az emigrációból Nemes Margit néven levelezett Magyarországra, a Szabad Európa Rádióban időnként Nemes Borbála néven hallatta szavát. Az idős, megfáradt asszony a politikától fokozatosan visszavonult, de próbált segíteni az 1956-os menekülteknek.
Slachta Margit 1974. január 6-án a Szociális Testvérek Társaságának egyik rendházában hunyt el a New York állambeli Buffalóban. A közeli Lackawannában temették el, földi maradványai 2021. december 7. óta a Fiumei úti sírkertben nyugszanak. A vészkorszak alatti zsidómentő tevékenysége miatt 1985-ben Izrael a Világ Igazainak sorába emelte, 1995-ben a Magyar Köztársaság Bátorságért érdemjelével tüntették ki. 2010-ben róla nevezték el a budai alsó rakpart Árpád híd és Margit híd közötti szakaszát és a 2021 óta működő Nemzeti Szociálpolitikai Intézetet. 2022-ben Magyarországon elsőként a Terror Háza Múzeum rendezett kiállítást az emlékére A legmodernebb magyar nő címmel.
Írta a Magyar Hírlap
