Akik már jól ismerik J. Károly mindennapjait, tisztában vannak vele, hogy nemrég elege lett az idegen szavakból. Ám meggyűlt a baja azokkal is, melyeket ismerni vélt, sőt nemcsak felismerte, hanem használta is, noha egyre gyámoltalanabbnak bizonyult a használatot illetően, még egy normális szerelmi vallomásra se futotta eddig a nyelvtudásából.
A szerelem bonyolult szó, mert van benne szer is, meg elem is, J. Károly azonban nem jött rá, pontosan melyek a hozzávaló elemek, s azokat milyen sorrendbe kell tenni, hogy létrejöjjön a szer. Igaz, a szakácsreceptekkel sem boldogul, mert a végeredmény ugyanolyan ehetetlen, mint a fotó a recept fölött.
Ilyen egyszerű szavakra kell gondolni, mint például a gázra, amivel fűtünk vagy főzünk, de amikor eszébe jutott, hogy nagy a gáz, mert jól kifőzték, hogyan fűtsenek be nekünk, már nem is tűnt olyan egyszerűnek.
A mostanában egyre közelebb kerülő, egyre kiismerhetetlenebb háborúkkal kapcsolatban szintén át kellett értékelnie a szótárában megfogalmazott jelentéseket. Fiatalkorában, amikor még be volt zárva egy vidám barakkba, csak a hidegháborúról hallott, pedig akkor is voltak forró helyzetek szerte a világban. Időközben viszont meg kellett ismerkednie a melegháborúval, legalábbis annak a nemzetközi jogvédelem diktatúrájába emelt változatával, ami sokkal veszélyesebbnek tűnt, mint a hideg, és a másság is mindig mást jelent, mert folyamatosan terjeszkedik a jelentése. Az atombombát is bármikor ledobhatják egy ikrekkel vajúdó férfi formájában.
Ráadásul már nemcsak ezek a csoportok hibridek, de a háború is az, pedig J. Károly előtte csak hibrid kukoricáról hallott, némi aggodalommal követve az újításokat, mert szerinte sehol nem vezet jóra a beltenyészet, hiába látszik többnek a termés. Különösen érvényes lehet a gyanakvás, ha a kukorica és a búza génjeit módosítják, nem is gondolná az ember, hogy a gének és a háború között is van összefüggés. A bankárokra nézve megint gyanakodni kell, viszont ők már előtte kinyírják egymást, hogy szaporodni tudnának, kivéve, ha a bankár fiának nincs meg ez a képessége, mert épp a melegháborúban vesz részt.
J. Károly szerint beltenyészetnek számít az is, ha nem közeli rokonokról van szó, vér szerint, hanem például ugyanahhoz a szűk elithez tartoznak, érdek szerint. Úgy tesznek, mintha nem is ismernék egymást, vagy eltűnt a telefonüzenet, de úgyis kilóg a lóláb, avagy kibújik a szög a zsákból. Sajnos, a szótári kérdésen túlmutató probléma, hogy a ló kénköves patás lába az egyszerű embert rúgja meg, és bónuszként kap még egy szúrást a zsákból kibúvó szögtől.
Hasonló gondja akadt J. Károlynak a zölddel, mert szerinte ilyen szín, hogy igazi zöld, már nem létezik, mindenre ráfogják, ha pedig nem akarja elhinni magáról, hogy zöld, akkor befestik. Ez pontosan az ellenkezője annak, mint mikor a padot festik be a parkban ilyen, utána meg olyan színűre. Egyébként a szivárványban is van zöld, s éppen középen, tehát nem lehet ráfogni, hogy szélsőséges, ma azonban már a szivárvány sem azt jelenti, mint gyermekkorában.
J. Károly olykor elszégyelli magát, ha eső után hirtelen kisüt a nap, és megjelenik a szivárványhíd az égen. Legutóbb kettő is feltűnt, s csodálkozásában J. Károly azt a következtetést vonta le, hogy az egyik a régi, a másik meg az új szótárból került oda. Amúgy lehet, hogy a szivárványról is mást gondolna, mélázott J. Károly, ha valamelyik szótárban megtalálná, milyen elem kell a szerhez…
A szerző irodalomtörténész
Írta a Magyar Hírlap
