Oroszország továbbra is az EU egyik legnagyobb gázszállítója

Amikor az uniós vezetők Európa ellátásbiztonsága és szuverenitása kapcsán az orosz függés megszüntetéséről beszélnek, azt általában összekapcsolják az LNG-kapacitások fejlesztésével. De honnan jön, honnan jöhet az Unióba cseppfolyósított gáz? Valójában nem az egyik „függőséget” cseréljük le éppen egy másikra?

Mivel az Európai Unió saját kitermeléséből nem tudja ellátni gázszükségletének fedezését, így mindenképpen egyfajta függőségről beszélhetünk, bármilyen formában és bárhonnan jöjjön is a gáz. 2023-ban a teljes EU LNG import 120 milliárd köbméter volt. Ez közel 40%-a az EU teljes gázimportjának. A legnagyobb mennyiség az Egyesült Államokból érkezett, közel 60 milliárd köbméter, míg a második helyen az orosz LNG állt 18 milliárddal, és ezt követi Katar 16 milliárddal. Afrikából szintén érkezik LNG, annak mértéke azonban alacsonyabb.

Az Egyesült Államok, valamint Katar egyaránt komoly exportinfrastruktúra bővítést tervez, egyes építkezések már el is kezdődtek pl. az Egyesült Államokban, így az onnan érkező mennyiség potenciálisan növekedhet. Kérdés lehet továbbá Egyiptom jövőbeli szerepe is. Az ország szintén szállít LNG-t az EU-ba és szeretne egyre meghatározóbb szereplővé és energiacsomóponttá válni. Saját hazai gázigénye azonban olyan ütemben növekszik, hogy exportálni lényegében csak akkor tud, ha ahhoz maga is gázt importál, például Izraelből. Egyiptom célkitűzése, az, hogy energiacsomóponttá váljon már önmagában is jelentős vállalás, a régióban zajló feszültségek pedig csak tovább nehezítik annak megvalósulását.

Az USA-ból érkező LNG a 2023-as uniós gázimport közel 20 százalékát tette ki és Hollandiába, Franciaországba, valamint Spanyolországba érkezett a legnagyobb mennyiségben. Azonban a Reuters a minap azt írta, hogy döntően a tengeri szállításnak köszönhetően az orosz gáz részesedése is felkúszott 15 százalékra, és a legnagyobb mennyiség szintén Spanyolországba megy. Tehát, ha jól értem a helyzetet, az elmúlt bő két évben annyit sikerült elérni, hogy az EU drágábban és nagyobb környezeti terheléssel járó megoldással biztosítja a gázellátást

Az orosz gáz részesedése a teljes Uniós gázimportban valóban 15%. Itt azonban elsősorban azt a tendenciát kell látni, hogy ez a 15% 2021-ben még közel 45% volt, vagyis évente megközelítőleg a felére csökkent az orosz gázexport. 2021-ben ez 150 milliárd köbméter gázt jelentett, amit főként csővezetéken keresztül szállítottak. 2023-ban a teljes orosz gázimport 43 milliárd köbméter volt, aminek 40%-a érkezett LNG-ként.

Az orosz LNG import valóban növekedett a közelmúltban, azonban, ha megfigyeljük az elmúlt évek szállításait, látható, hogy az év első felében hagyományosan több LNG érkezik onnan, így mondhatjuk, hogy ez periodikusan ismétlődő jelenség. Ugyanakkor az orosz LNG Európába érkező mennyisége a közeljövőben nagyságrendileg nem tud növekedni, legfeljebb csökkenni. Ennek oka abban keresendő, hogy az Európába érkező orosz LNG túlnyomórészt a Yamal LNG-ből indul, itt azonban az exportkapacitás majdnem egésze már eleve le van kötve hosszú távú szerződések formájában, 2030-2040-ig. Ebből pedig az következik, hogy minimális mennyiség marad szabadon az azonnali piacra, ahonnan szükség esetén növelni lehetne az exportvolument.

A Yamal-on kívül ugyan vannak még más terminálok is, ahonnan érkezhet LNG, de azoknak a teljes kapacitása néhány milliárd köbméter összesen. Hosszú távon új terminálok építésével és üzembe állításával ez a kép változhat, de addig az orosz LNG nagyságrendileg legfeljebb csökkenni tud, növekedni aligha.

Az azonnali piac valóban drágább, ez a piac természete. Az LNG szállításra szintén azt mondják, hogy környezetszennyezőbb, mint a vezetékes formája. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy 50-100 milliárd köbméteres kieső gázmennyiséget más forrásból nem lehet pótolni, főleg rövid távon. A gázvezetékek lefektetése optimális esetben is néhány évbe telik és akkor még a bennük szállított gáz forrásáról, esetleg a szükséges helyi infrastruktúra kiépítéséről, továbbfejlesztéséről még nem is beszéltünk.

Az EU-ban Spanyolország rendelkezik a legnagyobb LNG fogadókapacitással, a két legnagyobb exportáló partner pedig jelenleg az USA és Oroszország, a spanyolok kiemelkedő szerepe tehát nem meglepő. Kiváltképp annak tudatában, hogy az ország egyébként sincs kifejezetten mélyen integrálva az európai gázhálózatba.

Washington 2024. januárjában bejelentette, hogy a belátható jövőben – ideiglenesen – nem engedélyezi az LNG-exportot. Amennyire tudom, Brüsszel arra ösztönözte korábban a tagállamokat, hogy rövidtávú megállapodásokat kössenek. Legalábbis Magyarországot többek között azért bírálták, mert évekre elkötelezte magát a Gazprom mellett. Az amerikaiak döntése a már megkötött szerződéseket nem érinti, de nem okozhat problémát Európának akár már rövid távon is? Vagy mondjuk akkor, ha az orosz LNG sem érkezik meg a jövőben.

Nem konkrétan az LNG export az, amit a bejelentés nem engedélyez, hanem bizonyos jövőbeli LNG infrastruktúrákkal kapcsolatos függőben lévő döntésekre vonatkozik. Ráadásul ezeknek a terveknek a többsége még olyan korai fázisban van, hogy a bejelentéstől függetlenül is megtörténhet, hogy nem valósulnak meg. Továbbá a bejelentés nem vonatkozik a már építés alatt álló projektekre, sem azokra, melyek már megkapták a szükséges engedélyt. Csak a jelenleg épülő 5 infrastruktúra közel megkétszerezi majd az USA exportvolumenét 2030-ra.

Mindemellett a bejelentett felfüggesztés addig tart, amíg a Energiaügyi Minisztérium (DOE) nem aktualizálja egy bizonyos dokumentumát, melyet az LNG létesítmények exportengedélyezéséhez használ, amire szükség van minden olyan esetben, amikor olyan országba terveznek LNG-t szállítani, amellyel az USA nem kötött szabadkereskedelmi egyezményt. Összességében az amerikai LNG export hosszú távú jövője szempontjából ennek a dokumentumnak a tartalma lesz igazán meghatározó.

Mindent összevetve, milyen kilátásai vannak az Európai Uniónak (és azon belül Magyarországnak) a következő 5-10 évre, úgy a gázigényét, mint a beszerzés lehetőségét és az árak alakulását tekintve?

Az árak alakulására nincs egyértelmű válasz, hiszen azokra váratlan események bármikor kiugró hatást gyakorolhatnak. Mindazonáltal a kínálat bővülése és az elmúlt időszakban a gázpiacon tapasztalt viszonylagos nyugalom árcsökkenéshez vezetett, akárcsak az, ha az LNG kapcsán is minél több hosszú távú szerződést kötnek. Az EU ellátás biztonságát tekintve pozitív tendencia, hogy sok szereplő bővíti exportkapacitásait, ahogy az EU is saját import infrastruktúráját.

Mindemellett az EU gázigénye és importja egyelőre folyamatosan csökken. Mind a jövőbeli gázexport vonatkozásában, mind az azt kiváltó technológiák kapcsán számos elképzelés van, például Afrika vonatkozásában, de említhetnénk Törökországot is. Hogy ezek mennyiben nyújtanak majd valós alternatívát, egyelőre idő kérdése, hogy kiderüljön. Véleményem szerint Magyarország számára EU-s szinten az a legjobb forgatókönyv, ha az energia diverzifikáció is, és az energiahálózatok összekapcsoltsága is minél szélesebb körben megvalósul, és ezekbe maga is amennyire csak tud szervesen integrálódik, ezzel kiváltva a földrajzi adottságaiból eredő hátrányait.

Az zöld átállás jelenthet valamiféle reális egérutat az EU számára?

Igen, a zöld átállás jelenthet reális alternatívát. Az EU-ban a földgázfelhasználás legnagyobb mértékben energia- és hőtermelésre továbbá lakossági és ipari felhasználásra megy el. Amennyiben ezeket részben vagy egészben ki tudják váltani különböző megújuló energiaforrások, akár zöld hidrogén által, az kisebb gázszükségletet eredményezhet.

Ugyanakkor ez egyrészt hosszú távú folyamat, másrészt számos egyéb technológiai és humán vonzata is van. Ezek közé tartozik, hogy nem elég telepíteni a közvetlen eszközparkot, de azok hálózati integrációját is biztosítani kell. Magát a technológiát is, vagy az EU-ban kell előállítani vagy importálni kell. Amennyiben a cél az európai termelés, szükség van egy sor kritikus fontosságú nyersanyagra. Mivel ezek az EU területén csak igen kis mennyiségben találhatóak meg, így kiemelt figyelmet kell fordítani az újrahasznosításukra, ezzel kapcsolatban a körforgásos gazdaságra, valamint az energiahatékonyság növelésére, ezek pedig többek között innováció, valamint kutatás fejlesztés intenzív ágazatok.

Ráadásul az energiahatékonyságnak az energiatudatosságon keresztül van egy nagyon meghatározó társadalmi szegmense is. Mindezek alapján a zöld átállás bár alternatíva, de legalább annyira strukturális és szemléletbéli váltás is egyben, mint energetikai.

Írta a Magyar Hírlap