J. Károly arra ébredt, hogy jelzést kapott a telefonjára, s némi ügyetlenkedés után sikerült a közösségi oldalra navigálni. Látta, hogy aznap jubilálhat, mert meglett az ötvenedik ismerőse. Egy nyolcvanéves néni, aki már egy éve elköltözött a földszintről, de a kedvességére még mindig emlékszik. Biztosan sokan tartják kedvesnek rajta kívül is, mert a néninek ötszáznál több ismerős jelent meg a névjegye mellett, a születésnapi és a névnapi köszöntőkből, a hogyléte felőli érdeklődésekből pedig látszik, hogy egyik sem virtuális, hanem valódi.
J. Károly ezt az ötvenes számot, ami immár az övé, kissé túlzásnak vélte, mert egyrészt csak aznap volt hat hónapja, hogy regisztrált, másrészt nem ismer ötven olyan embert, aki bármikor bepillanthatna a magánéletébe. Igaz, túl sok titkot és leskelődésre alkalmas tevékenységet nem találni ott, mert még soha nem osztott meg semmit, viszont a közösségi eseménytelenség is hasznos információ lehet valaki számára. Nem beszélve arról a tényről, amit a büfés Eszter mondott neki, hogy bár ő semmit nem árul el magáról, könnyen utána lehet nézni, milyen híreket olvas, mire kattint rá, milyen sűrűn, és kiknek az oldalait nézegeti.
Eszternek egyébként vagy ezerötszáz ismerőse van, de a nő bevallotta, hogy legalább a kétharmadukat nem ismeri, és ez a szám mostanában csökken, mikor letiltja a férfiakat, akik a hálót a behálózásra akarják használni. Az ismerősök nagy számát azzal magyarázta, hogy érdeklődő természetű, foglalkoztatják a társadalmi jelenségek, sokkal több mindent megtudhat az emberek lelki és mentális állapotáról, mint a hírekből. A helyzet ugyan egyáltalán nem biztató, mondta, de nem élhetünk burokban.
J. Károlynak természetesen Eszter lett az első ismerőse, különösképp azért, mert a nő vette rá, hogy nyisson magának egy oldalt, és egyébként is. A következő két hónapban aztán bejelölte néhány munkatársát, Eszter nagynénjét, némi gondolkodás után az osztályvezetőt, aki azonban nem hagyta jóvá az ismeretséget. J. Károly nem csodálkozott ezen, mert már megszokta, hogy úgy tesz, mintha ő nem is létezne. Amúgy sem kíváncsi rá, hogy lett egy szaunája, lecserélte az autóját egy drága hibridre, hogy merre járt nyaralni, és még télen is, melegebb égtájakon, ahová J. Károly néha valóban elkívánta a főnökét.
Az egy kicsit elgondolkodtatta, hogy Karcsinak már kétszáz ismerőse van. Regisztrálta a teknősét is, noha állítólag még nincs tizennégy éves. Nála is állandóan feltűnnek a reklámok. J. Károly egyiküknek sem fizetős oldalt váltott, így azok tele vannak hirdetésekkel. Magában mosolygott is, hogy nem olyan okosak ezek az algoritmusok, mert a teknős oldalán legutóbb futócipő hirdetések jelentek meg. S egy többfunkciós esernyőreklám, mert véletlenül Karcsi oldaláról böngészett. A több funkció azt jelenti, hogy nemcsak az eső, hanem a nap és a hó ellen is véd.
A teknős oldalát tehát szintén J. Károly kezeli. Minden bejelölést jóvá hagy. Karcsi ismerősei között például van két másik teknős, egy gyík, egy oroszlán és egy prérifarkas meg egy indián, négy pingvin, egy kisállat-kereskedő meg egy gyógytornász. J. Károly szerint csak a két utóbbi lehet igazi. Nála eddig zoológiai területről még csak egy majom jelentkezett, de őt letiltotta, mert azt hitte, gúnyolódni akar vele valaki, aztán arra is gondolt, lehet, hogy a majom az osztályvezető alteregója.
Karcsitól közben már elnézést kért, hogy visszaélt a személyiségével, a burok azonban, amiről Eszter beszélt, nem hagyta nyugodni. J. Károly szerint a közösségi oldal is egy világméretű burok, ami belülről csupa ragadós és mérgező nyálka. A folyton letagadott, ám végső kétségbeesés növeszti ilyen naggyá, mert az emberek nem akarnak tudni a valóságról. Itt az ideje, mielőtt még túl sok ismerőse lenne, hogy ő is föltegye az első posztját ezen a jubileumi napon.
„NEM LÉTEZEM!” – írta csupa nagybetűvel, a végén felkiáltójellel. Másnap kapott egy hozzászólást. Karcsitól, a teknőstől. „Pedig elfogyott a répa és az alma is, meg karácsonyra szárított vízibolharákot ígértél…” J. Károly ekkor megrettent. Már nemcsak megfigyelik, de bele is tudnak nyúlni az oldalába. S ha már belenyúlnak, nem szerette volna, ha kiszedik a bordáit és a maradék gerincét.
A szerző irodalomtörténész
Írta a Magyar Hírlap
